Már előre sejtettem, hogy gázos lesz a szeptember, a négy születésnap miatt, plusz az osztálytalálkozó ugyebár, plusz  mindig jönnek váratlan dolgok, ugye.

Azt is sejtettem, hogy egy bizonyos  születésnap méltóképp történő megünneplése, hmm, göröngyöket fog okozni párkapcsolati téren, nem is olyan kicsiket.

Ilyen az élet, röffentett fel mellettem Röfike, de a következő pillanatban elhalgatott, mert egy hatalmas, zaftos kukac elfogyasztása teljesen lekötötte a figyelmét.

Ez a szép a disznó létben.

Tkp a szeptemberek már csak ilyenek, osk pia fogy, a karácsony és a húsvét veszélyesm ég ilyen szempontból. Tkp. mindnekivel csak egyszer megyek le inni, dehát összeadódnak a hatások, ilyen ez.

A cég temrészetesen már megint variál, és természetesen már megint az maradt, hogy én megyek előre, megtanulom, mait másoknak is ugyanúgy kéne tudni, mint nekem, de  nem tudnak, emeleet tisztán látszi, hogy meg kell csinálni a CCNA-t és menni  kell felfelé SCC-re, amit nem könnyű emberek irányítanak. (nem mintha a mostaniak közül bármelyik is 100kg alatt lenne).

 Nincs i9tt pihenés, meg hátradőlés, meg olyasmi , hogy évgre mrá tud az ember valamit, és rutinból legyűröm itt munkát, nem, nem...

Nem, nem úgy...

Tkp értem én, hogy éjszaka dolgozni szar, de könyörgöm, a válság közepén, miközben egyre többen és többen válnak munkanélkülivé, miért lenne nehzé bevállalni másfél havonta egy hét éjszakai műszakot? Miért kell azzal jönni, hogy "nem bírom" , meg "a férfiak jobban bírják", amikor egy széken kell ülni és néha beírni valamit a számítógépbe? Amúgy nem zavarna,  ha nem az állásommal játszanának azok, akikkel valami rejtélyes oknál fogva összekötött az élet. De szerdán mindent megtudunk, ha minden igaz, az én csoportom békén hagyják. Kár, hogy nem tudok nekik hinni.

Tulajdonképpen imádom, hogy heten vagyunk itt a cégnél, bennem van egyedül annyi becsület, hogy mégha nincs is mit csinálni, itt ülök.
Tulajdonképpen imádom, hogy úgy rinyálnak itt a hátam mögött a három műszaktól, és ezzel az én munkahelyemet is tönkretehetik, miközben semmi okuk nincs rá, hogy ne vállalják.
Tulajdonképpen imádom, hogy a cégnek minden szarra van pénze(pölö központépítés milliárdokért), de néhány sötítőfüggöny beszerzése megoldhatatlan anyagi akadályt jelent, és megsülök itt a melegtől.
Tulajdonképpen nem értem, miért is zavarnak engem ezek a dolgok. 
Tkp.

A hétvégén több alkalommal szóba került, hogy mesét írok, de már elfelejtettem, hogy mik voltak azok. Az okos pszichomókusok szerint azért boldogobbak a férfiak, mert mindent elfelejtenek. Ez nekem az átlagosnál is jobban megy. Tegnap este 11-ig hallgattam a rádiót, ahol politikáról volt szó. Bár ebben a blogban nem lesz politika a téma, azért zárójelben megjegyzi a blogíró, hogy azért ezzel a néppel mindent mégsem lehet lenyeletni. Zárójel bezárva, pont.
Ezen a hétvégén tapasztalatokat szereztem a macskatartás rejtelmeiről, az angol nyelv szépségiről és arról, hogy néha nehéz, de szép és boldog dolog egy párkapcsolatban élni.
És mindenki örülhet, mert reggel volt kakaó, és délben is lett volna, ha nem 190Ft(!)-ért akarták volna rámmérni.

Olvastam tegnap egy okos könyvet, és abban az állt, hogy ha valaki lent van (értsd: depis), akkor nem szabad neki azt mondani, hogy milyen hibái vannak, meg mit csinál rosszul. Hogy miért? Mert ezzel nem segítünk neki (sőt), viszont amikor visszatér az önérzete, megharagudhat ránk, hogy akkor őt, neki, abban a helyzetben hibaként órttuk fel, amit felróttuk. A nagy trükk az, hogy meg kell látni, mi az, amit jól csinál, dícsérni, és mintegy "véletlen" eseményként, megmutatni neki, mit kéne jobban csinálni meg hasonlók.
Ennek kivitelezése egy bizonyos célszemély esetén számomra kivitelezhetetlen, igaz, ő nem csak depis, alkesz is. (Vagy fordítva, végülis mindegy). 
A másik célszemély most éppen mégsem lett munkanélküli, csak nyolc órából négy órába ment át - amíg a válság tart. (Vagy hamarabb be nem zár az ügyvédi iroda).
Azt is írrta az okos könyv, hogy a párunkkal érdemes előre letisztázni, mennyit akarnak anyagialag elérni, cserébe azért, hogy kevesebbet találkozzanak. Meg hogy a párjáért az ember lemond a továbbképzésről, ha látja, hogy a másiknak nagy szüksége van a támogatásra.
Namármostkéremszépen, egy nő mikor fogja azt mondani, hogy áá, kisszívem, most nincs nagy szükségem a támogatásodra, most olyan közepesen enyhe szükségem van rá. Hát soha. Még jó, hogy nem akarok menni továbbképzésre.

Meg az is volt a könyvben, hogy a párkapcsolatban érdemes eldönteni, mennyire fontosak az anyagiak, mert vannak párok, akik kevesebbet látják egymást a több pénz reményében, mások beérik kevesebbel is, de többet vannak együtt. (Értelemszerűen, akkor az együttlétet otthon töltik, nem szállodában.) Ez persze kérdések egész sorát veti fel, természetesen, hiszen megtalálni az egyensúlyt ebben nem könnyű.

Ettől szép az élet.

Ui: A  méltán népszerű Fiatalember újabb részekkel bővül a későbbiekben.

Van egy olyan sejtésem, hogy ha valaki X darab sör, (és talán valamennyi tömény szeszes ital) elfogyasztása után egy nagy buddhista mester nempublikus(!) tanításat hallgatja, az valamit nagyon-nagyon félreértett. Biztos vagyok benne, hogy az alapjait. De ha megmondanám neki, hogy ne röhögtesse már ki magát ezzel a viselkedéssel, akkor vagy duzzogást kapnék, vagy azt, hogy én milyen hülye vagyok, vagy hogy moralizálok.
Hmm, ez különösen érdekes. A moralizálás azt jelenti, hogy valaki nekiáll mindenféle erkölcsi szabályok nevében a másik jellemét negatívan beállítani, miközben ő maga is hemzseg a jellemhibáktól. Ez tényleg nevetséges és lehetőleg kerülendő viselkedés - ergó ne moralizájunk.
Ez bizonyos emberek kezében maga az über alles csodafegyver, mivel ha megmondom neki, hogy  részegen ne ordibáljon/okoskodjon/buddhogjon, akkor én morálizálok, tehát érvem teljesen megsemmesítve. Mission completed.
Boltba nem megy, csak sörért, meg maximum kaját venni (magának kizárólag). Ha be van vásárolva (jobbára én étkezési jegyemből), és jövök haza este, igencsak megdézsmált állapotban van a hűtő tartalma. Ilyenkor az "elfogyott" válasz érkezik arra, hogy hol van a sajt, a tejföl, a nemtudoménmi.  Ez mennyivel jobban hangzik a "megettem" szónál. (különben nem probléma, csak legalább néha kenyérért le kéne menni a boltba).

 Az persze természetes, hogy használja a hangfalam, a billentyűzetem, a tusfürdőm, a pendrájvom, és még sorolhatnám. Zárójelben ide lehet tenni, hogy milyen rémisztően beteg műsort csapott, amikor rossz volt a gépe, és ebőbl arra következtett, hogy valaki (mi) zenét hallgatott rajta. Ez persze nem volt igaz, noha elnézve az ő hozzállását a dolgokhoz,ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna - (megbocsátunk, de nem felejtünk).

A macskát rendszeresen bezárja, almot nem cserél, ilyeneket nekem kell sinálni a munka után,  úgy látszik, abba a "minden lénybe" egy kölyökcica már nem fér bele. (Aztán csodálkozik, hogy milyen agresszív lett, szerinte  a hústól, amit ebédre kapott. Nyílván.)

Tervezget ezt-azt, hogy sokat meditál, begyakorolja a lótuszülést, regényt ír, nyelvet tanul, bemegy a főiskolára megkérdezni a tanulmányai folytatását, neonlámpát cserél, lécet vesz az ágyhoz, és még ki tudja mi mindent, ebből a napi 3-4 plusz ki tudja, mennyi sör elfogyasztásán kívűl semmi nem valósul meg (pedig ez nem is szerepel a tervek között - tudtommal).

Amikor józan, és nem nyeli el teljesen a depresszió, akkor nagyon értelmes, kreatív, kedves személyiség. Csak ez a legritkább állapota.

Úgy látszik, a mai nap már ilyen mesés napra sikeredett.
Mese mese mátka, mátka, pillangós madárka, volt egyszer egy fiú, aki úgy gondolta, ha már ő is benne van az internetbe',  leírja, milyen gondolatai vannak arról, hogy hogyan érdemes pölö nyelvet tanulni, mert bizony ez egy igen komoly, kemény feladat, aminek a buktatótit a legtöbben nem is érzik. Tette ezt egy nyelvizsgányi tapasztalat birtokában, mindössze azért, mert jót akart, és mert szerette volna elmondani, hogy azért csinálja úgy a dolgokat, ahogy, mert ez a mód hatékony (és nem csak a nyelvtanulás terén).  A miért éppen így?  kifejtése, indoklás,  érzékeltetése elég sok időt vett igénybe, dehát ez van, ha az ember mélyebben bemutat valamit. Ebben semmi bántó szándék nincsen, még csak németre utalás sem, azon kívűl, hogy a szerző (részben) ezen tapasztalatai alapján írt le azt, amit írt. Ezekbőlé ami hasznosnak ítélendő az egyén számára, tesék csipegetni, ami nem, azt tessék elfelejteni.

Kérdésekre, kaffogásokra, megjegyzésekre szívesen válaszolok ott lentebb, a kaffogószekcióban.

Internal Server Error

The server encountered an internal error or misconfiguration and was unable to complete your request.

Please contact the server administrator, support@blog.hu and inform them of the time the error occurred, and anything you might have done that may have caused the error.

More information about this error may be available in the server error log.

Szerecsére nem ez lesz a mai mese. No, akkor lássuk.

Régóta tervezgetem, hogy én is elkezdek posztokat írogatni, mait egy óminuzus poszt elolvaása után csak meséknek nevezünk. El kell mondjam, ennek egyik nem igazán titkolt célja az, hogy megmutassam, nekem is van alternatív értelmezésem és látásmódom a történő dolgokhoz. Hogy miért fontos ez? Azért, mert teljesebbé teszi, árnyalja, esetleg új szemszögekből világítja meg azokat a dolgokat, amiket eddig egy szempontból láthattunk (bár a kommentelések révén elvileg lehetne ezen a javítani, dehát sok kaffogás közt elvész a szempont). Munkám dícséri, hogy vannak, akik alig várják, hogy elolvashassák(aztán jól lekaffogják alul, a kaffogószekcióban), pedig még csak igencsak azt elején járok ennek a számomra legalábbis - nem szokványos mesegyűjteménynek. Eme alakotófolyamatat eddigi, első gyümölcseinek lényegi mondanivalóját nem feltétlenül értette meg maradéktalanul a célközönség (ami természetes, hiszen ez senkitől sem várható el), azonban nem szeretnék úgy járni, mint járt már előttem egy-két blogtárs, hogy tkp. semmi értelme  nincs a szempontbemutató posztoknak, mivel úgyis mindenki a saját maga szempontját vélelmezi/védelmezi tovább. Pedig itt még nem is vallási vagy politikai kérdésekről, "csupán" nyelvtanulási szokásokról, hasznos életvezetésről beszélünk. Többek között ezéret is lesz itt ignorálva a vallás és a politika, bár ezek után nem vagyok benne biztos, hogy sokkal mételyebbek és parttalanabbak lennének a viták.
Megjegyzem, bár kétségkívűl nem minden kritika nélkül való a húszas éveim elejének onkológiai mibenléte, a "C" tipusú középfokú nyelvvizsgám már évek óta meg volt akkor  - ergó a rettenetes Rigó utcai nyelvvizsgát is le lehetett tenni (bár tanultam is annyit, hogy sokat).
Csak zárójelben jegyezném meg, hogy akkor úgy köbö kilenc évig semmi hasznát nem vettem, de most igencsak jól tudom hasznosítani.
Mivel most semmilyen jól hangzó befejező mondat nem jut eszembe, ezért csak úgy  véget ér, mindenfajta frappáns zárómondat nélkül.

Napi 30-40 perc nyelvtanulás (mindegy, melyik).

20-30 perc nyújtás, hetente hatszor. 

Meditáció, fél óra per nap.

Ez pontosan azért kell, hogy később kevesebb legyen a probléma. És nenm csak nekem, sőt.

Ich: :P:P
  desokértelemevan itt ülni
21:31 tanulom a németet
  annyira unatkozok
21:32 Zsuzsa: :P
  játsszál
  vagy beszélgessél

Amikor életemben először eljutottam oda, hogy komolyan leszokok a cigiről, egy nap után azt kaptam
kedves édesanyámtól, hogy ha így viselkedsz, fiam, akkor inkább dohányozzál, de ne csináld ezt.
Évekkel később aztán sikerült a művelet, de akkor nem. Nem állítom, hogy emiatt az ominózus mondat
miatt, dehogy nem könnyítette meg akkor a leszokási kísérletet, az biztos.
Ha az ember eredményeket akar elérni, akár nyelvtanulásban, akár sportban, akár másban, napi szinten
erőfeszítéseket kell tennie ezért, már feltéve, ha tényleg akarja is az eredményeket, nem csupán
álmodozik róla. Ez nagyjából úgy zajlik, hogy van ugyebár a kezdeti nagy elhatározás, meg nagy lelkesedés,
ami néhány nap alatt egyre kisebbé válik, végül pedig semmi nem marad belőle. Ez az állapot egyéntől
és pontos körülményektől függően néhány perc vagy néhány nap múlva következik be egész pontosan.
Ez az a pont, ahol a sikeresség kérdése eldől, vagy képes valaki akkor is tovább csinálni, ha unalmas,
látszólag értelmetlen és szintén látszólag nem halad vele semmit, vagy feladja/elhalasztja/elfelejti/
mással foglalkozik(megfelelő aláhúzandó).
Minden nap meg kell erőltetnie magát az embernek, ha valóban "komolyan" veszi, ami embert próbáló feladat.
Ráadásul a környezet ezt semmilyen szinten nem értékeli, rosszabb esetben még hülyének is nézik.
Garantálható, hogy a folyamat 70-80%-a (legalább) monoton ismétlés, unalmas seggelés lesz.
Az eredmény maga a kitartás jutalma.
Ez kemény munka, mondjuk ki bátran. Az az igazásg, hogy ahogy hozzászokik az ember, a következő
nyelv/tornagyakorlat/akármi begyakorlásának mikéntjét már rutinosabban, gyorsabban építi be mindennapjaiba.
Könnyű visszaesni az megelőző lusta szintre, és nehéz előremenni.
Ezért van az, hogy a legtöbben csak álmododnak nyelvtudásról, pénzspórolásról, és hasonló dolgokról.
Nem értik meg a vízválasztót, a siker kulcsát - minden nap bele kell tenni valamit, folyamatosan.

Gyerünk előre.

Magyarország azonban nem Afrika. Itt az emberek általában nem halnak éhen, bár vannak, akik mégis , és néhányan az csoda, hogy nem,

de mind statisztikaiilag, mind szemmel láthatóan megállja a helyét az a kijelentés, hogy nem jellemző ebben az országnak nevezett helyen az éhenhalás.

Ezért itt a családi ebédeknél, baráti sörözések mellett, esetleg akkor, imikor a szülő neveli a gyermekét, fel szokott merülni az a kérdés,

hogy tulajdonképen minek vagyunk mi itt. Apróropó, gyermeknevelés. Az errrefelé azt jelenti, hogy a szülő fennhangon magyaráz a gyermekének olyan dolgokról, amikről vagy fogalma sincs, vagy teljesen lényegtelen, vagy ő is csak röhögne rajta, ha fordított helyzetben neki mondanának ezt.

A magyarság öt évszázada birodalmi függőségben él, azaz most már nem, mert  szabaddá tesz bennünket a dicsőséges Európai Unió. (Munkanélküli

vagy, de legalább szabdságjogaid vannak. Például szabadon nézheted, ahogy tönkreteszik  a saját országod. Az élet szép errefelé).

Itt a legtöbben tehát nem valamiért, hanem valami ellen határozták meg önnön létüket. A magyarok a forradalmaikat ünneplik.

Ezek azok az alkalmak voltak, amikor teljesen esélytelenül fellázadtunk forgvatartóink ellen, hogy aztán bukott hősként lehessünk igazi búskomor alkoholisták. Olyankor már valami mellett határozta meg magát a magyar, a sör mellett a pálinkát is itta.

akakrtma írni tegnap vlaami nagyot, mert úgy érzetem, igazságért kiált vlaami, de már elfelejttettem, mi az.

Mindenesetre:

- kurva sok a meló, bassza meg.

- azt hiszem, elegem van a legötbb munkatársamból.

- elegem van a cégből is

- kéne valami értelmeset csinálni, ha már itt ülök 10-ig

- meg satöbbi.

ja, és nem én vagyok mindenért a hibás. Ezt fontos közölni.

Meglepő, hogy szórakoztat az, hogy letölhetek egy 700 oldalas szakkönyvet a Suse linux rejtelmeiről, aztán egy egész délután csak olvasgatom, gyorsan áttekintve a fejzeteket. Miért nem lehet 5 perc mindent megtanulni?

Bánatomat blogban modtam el.

Mottó: "Nektek mit mondanak a válságról?"

Miközben valami rejtélyes, misztikus hiba miatt szaksd a net a laptomomon, de csak és kizárólag Suse Linux alatt, valamint szabadságom második napján sikerült a székkel nem épp a legtökéletesebb mozdulatot tennem, aminek hatására a lokális válság alakult ki bennem a nagy világválság közepette, és az is rejtély, hogy hova repült az azonosíthatatlan zöld repülő rovar,ezek végiggondolása közpette bolgom írva elgondolkodok azon:

Tulajdonképpen mi értelme van ennek a többszörösen összetett mondatank???

A helyes megfejtők között id. N. József "Nektek mit mondanak a válságról?" címü sláger CD-t sorsolunk ki, amin bónusz számként szerepel ifj. N. József: "Mindenkinek van egy fája" című melodráma bemutatója. (Mint megtudtamn, a melodráma színdarab, de ez nem csökkenti a mű kultúrális értékét).

Régebben azon gondolkodtam, - most már mindegy mit írok, mert a kohézió maradéka is eltűnt a szövegből, hogy nagy, mély értelmű bejegyzésekkel teli blogokat írok majd. Nem fogok.

Uff, én beszéltem.